Ez még benne maradt a lábamban csütörtökről...
A Balaton-kör torzó miatt volt egy kis hiányérzetem, szerencsére megtaláltam ezt a versenyt, amelyen nagyon régen voltam már egyszer.
Futni még mindig nincs kedvem a meleg miatt.
A Bakony 200 egy igen patinás, közkedvelt kerékpárverseny, a névadó betétszám mellett vannak kisebb távok is, én most a 100-ast választottam - amely a kiírás szerint is 111 km, de a Garmin 114,7-et mért, neki hiszek - gondoltam ez is elég kihívás lesz. Mert a Bakony az mégiscsak Bakony...
800 m szintet is írtak - előzetesen keveselltem is, látva a pálya szintrajzát - aztán az óra 1315-öt mért, ez már reális, mert vízszintes rész nemigen volt, volt viszont 3 hosszú hegy és 100 emelkedő a hullámvasúton.
Az időjárás is a kegyeibe fogadott bennünket, ma csak 30 fok volt a max - persze a nemlétező árnyékban - de már szokva vagyunk, és ezt is meg kell becsülni a csütörtöki csúcs után.
Tulajdonképpen nem volt nehéz, jól is haladtam, kellően megtiszteltem a hegyeket, nem rohantam nekik - a Kab-hegy felfelé kb. a Kékes Csúcstámadás kategóriája, és csak picit rövidebb.
Maradt erőm a legvégére is, csak a langyos folyadék nem esett jól, de azért ittam rendesen.
A veszprémi Vár-térre visszaérve gazdag befutócsomag várt bennünket, de a hideg ásványvíznek örültem legjobban - két palackkal lecsúszott, ha ilyet ihattam volna menet közben, abból biztosan több fogyott volna.
Gulyásleves a végén, jólesett, mert finom is volt, és mert nem bizonyára nem voltam kiszáradva - azért melegben a kerékpározás jóval könnyebb műfaj a futásnál.
Veszprém - Nemesvámos - Tótvázsony - Szentgál - Kab-hegy - Kapolcs - Vigándpettend - Nagyvázsony - Tótvázsony - Nemesvámos - Veszprém.
Kerékpárverseny (nekem túra) 114,7 km 1315 m szinttel.