Nem történt meg a csoda, de azért későbbre vártam a kipukkadást. 25-30 közé.
5:20-5:15 között toltam, jó állapotban, jó pulzussal, kevés izzadással, jó előjelekkel egy jó végeredményre. Aztán 16-nál már csökkent a komfortérzetem, 19-től már szenvedtem, a félmaratonhoz már nehezen értem be. Elment az erő. Innen kezdve már olyan volt, mint az ultrákon a végén, ha ott lett volna a záróbusz, felszállok, de a végét nem akartam megvárni, mindegy, egyszerűbb volt bevonszolni magam a célba. A tatai 30-ason 30 után jobban éreztem magam, mint itt 19-nél.

Ez volt az első koffeinmentes maratonom, nem tudom számított-e, szerintem inkább segített. Kávét eddig is csak annyit ittam a maratonok közben, amennyit akkor is ittam volna, ha nem futok: reggel egy kávé, 1 tea még otthon, marcsi közben 1 kávé. Újabban már energiaital volt helyette, ami állítólag ugyanannyi koffein, de könnyebb magammal vinni tablettában. A kávé elhagyásának tulajdonítottam, hogy alig izzadtam (régi magamhoz képest), amivel pedig régen mindig gondom volt.

Az izmaim fáradtak el, a vádlikban éreztem a kimerültséget. Érdekes, ma viszont szinte semmi bajom, csak annyit érzek mint bármelyik hétvégi hosszú után. Na szóval a tanulság: nem szabad ennyire halmozni az élvezeteket.

Most hosszú pihenő következik, feltöltődés. Gyorsulni szeretnék, hétközben csak résztávok, a hétvégi hosszúk pedig max. 25 km-esek lesznek, szigorúan aerob tartományban, ami nem merít le.

Csak meg tudjam állni.