100 km-es teljesítménytúra, 24 órás szintidővel
"A Kinizsire 364 napon át vágyok az évből. Csak egyen nem..."
...avagy egy nehéz nap könnyű éjszakája
Hivatalos honlap
Fotók, videók a végén
Rövid változat:
Kevéssel 21 órán belül megcsináltuk.
A 2 héttel ezelőtti pilisi UTH 55 57 kilométere sokkal de sokkal jobban megviselt, mint ez a 100 km!
Hosszú változat:
...ez tényleg hosszú lesz, mert habár csak pár hete merült fel az ötlet maga is, életem egyik legnagyobb sportélménye lett belőle, ebben a kategóriában. A Vérkör TT, és persze főleg a Gerecse 50 mellett.
Szóval popcorn, kóla, aztán hadd szóljon. ;)
A Kinizsi nem volt a bakancslistámon. Még a tudatomban sem.Hallottam róla, persze, de soha nem foglalkoztam komolyabban még a gondolatával sem.
Régen talán azért nem, mert teljesen elérhetetlennek tűnt. Aztán épp amikor már futottam pár ultratávot az éves szokásos maratonok mellett, kialakították a Terep 100 terepfutóversenyt a Kinizsi 100 mintájára, az azzal elégedetlen futók (megértem), megegyező útvonallal, eleinte teljesen párhuzamos rendezéssel a gyalogtúrával - ezt már nézegettem, távolról, futóbarátaim, ismerőseim részt is vettek rajta, de nekem túl nehéznek tűnt, a túrához képest sokkal szigorúbb szintidejével. És akkoriban még csak ritkán mentem terepre futni, nagy távokra végképp nem, 25-30 km volt talán a max.. Aztán a Terep 100 verseny el is halt, megszűnt.
2 hónappal ezelőtt egy sporttársam, nevezzük Józsinak :), felvetette - ő persze úgy emlékszik, hogy én vetettem fel ;) - hogy mi lenne, ha megpróbálnánk ezt a Kinizsi 100 mókát. Mondom jó, de akkor nagyrészt futva, mert hát egyrészt mi ilyen vagányak vagyunk, gyalogolni akárki le tudja (???), meg ugye mi nem érünk rá annyira, mint mások (tipikus válasz, mikor teljesítménytúrákon a gyalogosok megkérdik, miért futunk). Felfelé majd nagyrészt gyaloglunk, vízszintesen és lefelé futunk.
Beleegyeztem (beleegyezett), regisztráltunk gyorsan, mert igen fogyóban voltak a helyek, hogy majd legfeljebb visszalépek, de hát legyen helyem, ha mégsem. A jobb nevező helyekről már így is lekéstünk, maradt a helyszíni nevezés... ld. később a tortúránkat.
Egy héttel előtte időjárás előrejelzés: 30 fok, napos idő. Bakker... :(
Nos, én ilyen meleg időben nem futok ultrát, az az egy biztos! De még maratont is direkt csak tavasszal és ősszel szoktam, merthogy úgysem úsznám meg kiszáradás nélkül.
Józsi meg menjen csak egyedül, én nem vagyok bolond.
Azért beszereztem a szükséges űrkajákat, vettem jegyet is a hajnali (éjszakai!) vonatra, hogy ha mégis, akkor ezen ne múljon.
De úgysem megyek.
Aztán a szombat hajnal már a fél ötös (brrrr) vonaton talált, Nórival... :)
Nóri már korábban jelentkezett, jobb feltételekkel, és eldöntötte, hogy nem velünk jön, mert mi futni fogunk. Ő meg ugye legfeljebb lefelé! Erről még később lesz szó. :)
A HÉV menetrend átszervezése miatt rövid (2,5 km) gyaloglás a Déliből a Margit-hídig. Hát, néha bele kellett kocognom, hogy tartsam Nórival a lépést. Itt már látszott, hogy minimum Kinizsi 102,5-öt fogunk teljesíteni.
Megtaláljuk a start helyéül szolgáló Veres Péter Gimnáziumot. Kb. 200 méteres tömött sor a nevezéshez, odaér Józsi is. Nóri el, mert neki már kész a nevezése, csak startolnia kell... Háromnegyed óra sorban állás a nevezéshez. Megkapjuk az itinert, a mágneskártyát, elvileg már csak át kell ballagni a pár száz méterre levő starthelyre, becsippantani és indulni.
Hát nem. Újabb háromnegyed óra (másik) sorban állás után elrajtolunk. Nóri majd' egy órával korábban el tudott indulni, azzal, hogy majd úgyis utolérjük...
Közben változik a stratégia: mi is csak lefelé futunk a várható meleg miatt. Úgyis bőven meglesz szintidőn belül.
6 km folyamatos emelkedővel kezdünk, a Nagy-Kevélyig, egy hosszú hegygerincen jutunk fel. Először járok ott, de már sokat hallottam róla. Gyalogolunk, sokat előzünk, néhány futó bennünket előz. Gyönyörű a kilátás, nézném még tovább, elolvasnám a táblát is szívesen, de Józsi itt nem is lassítva már el is tűnt, nyomás utána. Ezt párszor még eljátszottuk, így résztávos edzést is sikerült a túrába iktatni.
Már itt elővettem a botokat, tanulva a két héttel ezelőtti UTH 55 hibáiból. Pár perc alatt sikerült szinkronizálnom a kezeim és a lábaim mozgását, és könnyen haladtam felfelé minden emelkedőn. Józsi bot nélkül ugyanilyen könnyen. :)
Majd a Pilis-nyereg, és a hozzá vezető szerpentin. Talán az egész túra legszebb része! (Nóri képei között megtekinthető alább.)
Kesztölcön nagy vendéglátásban van részünk, az önkormányzat jóvoltából!
Fröccs, bodza szörp, pogácsa, szóda, mosdó, kedves emberek!
Előtte nyomós kút, fej, tor, potroh teljes bevizezése. Mi kellhet még? :)
Jött Nagy-Gete. Sokat olvastam róla, minden beszámoló megemlíti: Az aztán a kemény... Mikor azt hitted, hogy már fenn vagy, még újabb emelkedő jön... Háromszor...
Aztán... lényegében szinte észre sem vettem... mentünk felfelé, igaz, sokáig... mentünk, mentünk, nagyon sokáig, már nagyon unalmas is volt, hogy sosincs vége, de nehéznek egyáltalán nem volt nehéz.
Nem úgy a lefelé út. Másfél kilométeren leadtuk a 6 kilométeren megszerzett szintet. Sebesség 1-2 km/h lehetett. Lefelé! Volt benne minden, meredek ösvény, sziklás lejáró, vízmosás víz nélkül (UTH 55 sóhaj...hej, ha ott is víz nélkül lett volna), gyökeres meredek lejtő, kb. mint Gerecse 50-en a Bányahegy, vagy az UTH 55-ön a Vörös-kőre felvezető út - csak itt lefelé... de hát lefelé sem sokkal könnyebb, mint felfelé, csak máshol fáj ;). A térdeimnek annyi... aztán mégsem, egy óra múlva már nem fájt semmi. :)
Frissítés
Egy kétliteres ivóhátizsákkal és egy 6 decis kulacsövvel vágtam neki. Mindig csak 1 litert töltve a zsákba, kivéve, hogy a terv szerint 2 helyen teletöltöm a kb. 20 óra során - ennyire saccoltam a befutóidőt, miután a futás nagy részéről lemondtunk. Csak vizet vittem, izót nem, ez bejött az idei 50+ túrafutásokon, nem is volt gyomorgondom egyszer sem. Egy a probléma vele, oda kell figyelni az ivásra. Ha izót iszol, automatikusan megszomjazol negyedóránként a sótartalma miatt, víz esetében nem működik a jelzőrendszer.
A tartály feltöltéssel csak egy helyen számítottam el magam, nem is tudom, miért (talán futóidővel kalkuláltam?): pont a hírhedt Katlanon víz nélkül vágtam át. Egy órát mentem víz nélkül... Nap szembe süt, homokos út visszaveri a napfényt - mint a sivatagban, úgy képzelem. Nyelv szájpadlásra tapad, pulzus elkezd emelkedni, ahogy kell. Komfortérzet rohamosan csökken, majd megszűnik. :)
Totál kiszáradva értem (értünk) el a tokodi pincékhez. Sokan ilyenkor feladják, most is feladták, mert azt hiszik, vége. Az ember érzése tényleg az is. De én már gyakorlott kiszáradó vagyok, és szerencsére tudtam mi a teendő.
Egy fél órát rászántam, hogy kihozzam magam ebből az állapotból. Idővel nagyon jól álltunk, bőven belefért. Egy rögtönzött helyi büfé jóvoltából a képen látható dolgokat egy ültő helyemben mind elfogyasztottam, majd rövid nyújtás után továbbindultunk. Éreztem, ahogy tér vissza belém az erő, nyugszik a pulzus és a légzés, csökken a nyomás a tüdőmben, megszűnik a fejfájás - és további fél-egy óra után teljesen rendben voltam. (Egészen a célig!)
Utána már jobban figyeltem a feltöltésre - és a nap is kezdett lemenni. Alig vártam, hogy tűnjön már el végre! :)
21:15-kor kapcsoltuk fel a fejlámpákat.
Már szabad téren is elég sötét volt, de ott azért még ekkor is lehetett valamennyire látni. A Bányahegyre menet, az erdőbe beérve aztán hirtelen töksötét lett.
Ekkortól csodaországgá változott az erdő. Felgyulladó lámpák mindenfelé, mások is pont ekkor, itt döntöttek a világítás szükségességéről.
Utána előttünk, mögöttünk, közel és távol lámpák sora, törpék a bányában. Vagy, ha épp nincs senki körülöttünk, pillanatokra kivilágosodó erdőrészek a távolban, mutatva, hogy jó felé járunk.
Nagyon jó az új fejlámpám! Gyalogláskor a takarékos módot használom, ezzel is nagyon jól lehetett látni - a Józsiét nem is kellett mindig felkapcsolni - technikásabb részeken, illetve futáskor a teljes fényerőt. Még úgy is 7 órát bír. Hajnali fél öt körül kapcsoltam le, még 70 %-on állt... Ez még téli éjszakákat is ki fog bírni! Szuper!
Az evés hibáit képes vagyok tízből kilencszer elkövetni. A maradék egyre meg nem emlékszem. Szóval, ahelyett, hogy az elején tömném magamba a száraz kaját, amíg bírom, csak annyit eszem, amennyi jólesik. Amíg jól megy a szekér, nem gondol rá (eleget) az ember. Aztán mindig eljön az idő, amikor már semennyi nem esik jól, és hiányzik a korai feltöltés energiája.
Ekkor beáll az az állapot, amelyben kénytelenek vagyunk a gyerekkorban sulykolt technikát alkalmazni: egy falat szendvicset nem 32x, de 64x megrágok, mire elegendő nyál termelődik a lenyeléséhez - de az is lehet, hogy csak a levegő páratartalmától nedvesedik meg...
Talán 70 km-nél? valami vacak köves úton mentünk már kilométerek óta, talán egy órája is. Futni alig lehetett, csak pár 10 métereket. Elgondolkodtam... amúgy szokásom... de ritkán okoz problémát :) talán félre is néztem?
Boka reccsenés. Az prágai jobb boka... amely miatt életemben az egyetlen maratont feladtam...
Valami öklömnyi nagy gömbölyű kőre ráléptem, és totál kifordult a bokám. Nem ficam, szerencsére. Talán, mert épp nem futottam.
Nosza, menjünk tovább, aztán majd meglátjuk. Akár csak Prágában.
Ha megállok, biztos bedagad, és akkor nincs tovább, mert nem megy a lépés.
Pár km után, nem is rossz. Érzem, fáj, de nem korlátoz. Úgy tűnik, a szakadást legalább megúsztam.
Végig tudtam vele menni (aztán Tatán az ebédlőben már beállt, ahogy kell, de az autóig ki tudtam sántikálni).
Bányahegytől (71 km) Józsi már néha panaszkodik, de látom is, hogy nincs jól, lassul, magába fordult, szótlan és nem veszi a poénokat. :) Már nem örül neki, mikor megkérdem, te ez nem lejtő? (Addig ez volt a hallgatólagos-megegyezéses kifejezésünk arra, hogy fussunk má' vazze! )
Az utolsó 10 km-re odaadom neki a botjaimat, tiltakozik, de aztán egész jól halad vele.
Az utolsó pár szinte sík kilométert egyben megkocogjuk. Baj község, majd Tata. Megelőzünk még pár tucat embert, nem mintha számítana. A mi célunk csak annyi, hogy belül legyünk a 21 órán. Azért megnézzük az Öreg-tó partját is mielőtt beérnénk, ha már ott jártunk, bár nem volt az útvonalban... :)
Tata, cél, beérkezés. Csippantás, névre szóló nyomtatott oklevél azonnal. Nahát, megy ez nekik! (XXI. sz. :P)
Kitűző, a lényeg. Kézzel készített tűzzománc. Rajta a fontos szavak, Kinizsi és 100. A legszebb kitűzőm.
Veszünk kinizsis pólót is. Egy számmal kisebb is elég lenne, mint egy nappal korábban.
Palóclevest kapunk. Nem volt semmi étvágyam, nem kíván a gyomrom semmit bevenni, de azért belekóstoltam. És bingo! Finom, ízlik, csúszik! Kicsit savanykás, elegendően húsos de kellően könnyű. Ennél jobb kaját ki sem lehet találni!
Utána Józsi meglep egy korsó Heinekennel. Második meglepetés, hogy alig tudjuk letolni. Összeszűkült a gyomrunk az elmúlt majd' egy nap alatt.
Nóri igen rendes, vár miattunk vagy 2 órát, és hazavisznek. Illetve engem a vasútra, mert ott hagytam reggel a kocsit.
Otthon, a ház előtt, az autóban ülve még pár SMS váltás, FB reakciók átfutása :), otthon még úgyis alszanak. Meg hát felállni sem könnyű, halogatom, amíg lehet.
Felbotorkálok, egy újszülött gnú mozgásával. Szerencsére nem látnak a szomszédok, nem lennék jó nagykövete most a sportos életmódnak.
(Persze, vannak, akiknek még sokkal rosszabbul megy a járás, ezeket feltétlen nézzétek meg: Zombik a Déli Pályaudvaron, ugyanez szemből :) )
Aztán az örök dilemma: lefeküdni büdösen vagy tusolni, hajat mosni? Mindkettőnek van előnye és hátránya.
Az utóbbikat választom, végül is nem vagyok rosszul. Sőt, nincs semmi bajom. Persze csak AHHOZ képest.
Utána 3 óra alvás. Majd délután még 3.
Teljesen jól vagyok. Csak a bokám dagad még pár napig. fáj, de járni tudok, futni tudok, tegnapelőtt próbáltam. Az oldalsó szalagok nem kellenek a futáshoz. ;)
Itt tartunk most, 5 nappal a K-100 után.
A K-100 közel sem viselt meg annyira, mint a 2 héttel ezelőtti Ultra Trail Hungary 57 kilométere. Talán, mert most arányaiban több volt a gyaloglás, és kimosta az izmokat - no meg nem volt SÁR!
Holnap, szombaton pedig Kékes Csúcsfutás majd lefutás. Ez lesz a 14. Négykézláb is.
Eredmény:
A Kinizsi 100 nem verseny, de azért nyilvántartják az eredményeket. 2016-ban:
- elindult 1234 fő
- célba ért 814 fő (feladta 420!)
- Mi Józsival a 215. helyen osztozunk, ezzel a mezőny első 17%-ában vagyunk. Már nem is vagyok olyan elégedetlen :)
- Nóri a 112. lett, fantasztikusan jó (én is kb. ilyen időt terveztem magunknak előzetesen)
További tapasztalatok, strukturálatlan formában, ezt már csak magamnak, lapozzátok át nyugodtan :)
- A fele kaját hazavittem
- "Rendes" kaja alig fogyott, nápolyik és gélek igen
- A meleg ruhára nem volt szükség éjszaka, fölöslegesen volt nálam (baleset esetén persze kellett volna)
- Jóval több futást bírtam volna a második felében, amikor már nem volt meleg
- Vízszinteseken is
- Enyhe felfeléken is, lassabban
- Krémezés jól sikerült (6 szokásos helyen), két vízhólyagom lett csak a lábujjaimon, az is más okból (HOKA cipőfűző sz@r).
- 1 nagy adag Bellarom tejeskávé, most jólesett! Pedig már kétszer gyomorpanaszt okozott, igaz, akkor futottam a túrát. És megmentett talán a még nagyobb kiszáradástól, pont, amikor kifogyott a vizem egy órára.
- Sótabletták: majdnem mindent bevettem. De 2x annyi kellett volna.
- Sérülések
- Boka rándulás
- Jobb erős
- Bal kicsi
- Vízhólyagok
- Boka rándulás
- Túrabotok
- Nagyon sokat segítettek!
- Felfelé mindig használtam
- Végig kézben, nem kötöttem fel egyszer sem
- Nyak, váll izomláz másnap
- Felfedezés (egy újszülöttnek minden vicc új):
Iszinik 100 novemberben! A "fordított" Kinizsi 100. ellenkező irányban, és az év ellentétes napján, november végén. Az az én világom, 5-10 C! :)
Javaslataim a szervezőknek (Kinizsi Százas (100) FB csoportban beírtam), szintén nem érdekes:
(Köszönet a szervezőknek, jó munkát végeztek! és természetesen sokkal több volt a pozitívum, mint a negatívum, de itt csak az utóbbiakkal foglalkozom, szándékom szerint építő jelleggel.)
- Használják csak bátran a közösségi médiát, tapasztalatszerzésre, fejlődésre! Rengeteg ötlet felmerül itt, akár egy spontán brainstormingnak is felfogható ez a FB csoport. Tudom, a hagyománytisztelet is fontos, de azt végül is ők is feladták, amikor az első mobiltelefont elővették, és számítógépes regisztrációs rendszert kezdtek használni. Haladjanak tovább a korral!
- Hiába indokolják a spártai teljesítési mód (mint hagyomány) fontosságával a frissítés, ellátás, csomagszállítás hiányát, ha mellette a kereskedelmi "frissítőhelyek" kínálatát ajánlják... valamelyiket meg kellene szüntetni, mert ez így eléggé álságos!
Én a csomagszállítással és a víz ellátással megelégednék.
- A kapott Füzetecske: szép-szép (emléknek, örülök is neki, mint első teljesítő), de ugyanez az információ előzetesen az interneten (is) kellene! Helyben talán elég lenne a máshol szokásos térkép + itiner papíron.
Természetesen a honlapon, megfelelően strukturálva az információt, hogy ne FB posztok kommentjeiből kelljen megtudni fontos dolgokat.
Szükség esetén bizonyára vannak (vagyunk) itt többen, akik ebben segíteni is tudnának.
- a tényleges előnevezés lehetőségét korlátlanná kellene tenni...
Nehéz megérteni, miért teltek be pillanatok alatt az előnevezős helyszínek, mindenkinek jobb lett volna, ha a helyszínen legalább az egyik sort megspórolhatta volna.
- ...és ha még a második sorbanállást is megspórolhatta volna... ezt már sokan sokféleképpen leírták. Nem kaptunk rá elfogadható magyarázatot azóta sem.
Meggyőződésem, hogy a természetvédelmi engedély kicsit félre lett értelmezve (bár nem láttam, de nagyon nem logikus természetvédelmi szempontból sem, ami történt).
Ha esetleg az engedély is nyilvános volna, mint némely más túrák esetében, az itt jelen lévő, környezet- vagy természetvédelemben dolgozó túratársak lehet, hogy tudnának (tudnánk) az értelmezésében, illetve jövőbeli megváltoztatásában segíteni.
Térkép, szintdiagram:
Saját fotók (GALÉRIA, kattints a képre!)
Nóri képeiből
A legfiatalabb ellenőrzőpont-személyzet (Bányahegy-tisztás). Cukorfalatok!
Videók
Egy hosszabb profi mozi a teljes Kinizsiről egy olyantól, akinek a tavalyi sikertelenség után idén sikerült,
és egy hangulatos szép videó (Facebook) a Kinizsi hangulatáról egy olyan résztvevőtől, akinek sajnos most nem sikerült.
