...merthogy az első helyezett a 2010-es prágai, amelyet be sem tudtam fejezni a 30. méteren (nem kilométeren, méteren!) elszenvedett bokasérülés miatt.
Itt, most legalább készülhetett ilyen kép:
A verseny előtti utolsó hónapban változott meg, hogy már nem tekintettem évi célversenynek a 2014.10.11-i Spar Budapest Maratont. A szeptember elején leadott, a jövő évi nagyatádi eXtremeMan - leánykori nevén IronMan - nevezésemmel eldőlt, hogy a következő 11 hónapot annak kell alárendelnem.
(Megjegyzem, hogy a célverseny státusz kicsit megmosolyogtató annak fényében, hogy ez évben alig több, mint 700 kilométert futottam, inkább a kerékpáros kilométereket gyűjtögettem. No, azokat sem "annyira", de azért volt 7 db 200+-os túrám is. No meg a rendszeres tollaslabdázás, amelyhez kell erő, de azért mégsem állóképességi sport. De azért arra persze "elég", hogy az ember rendesen elfáradjon benne, és ne kívánjon másnap futóedzeni.)
Így hát a maraton egy tesztversennyé fokozódott le, amelyre ennek megfelelő pulzustervvel érkeztem.
Cél a lehető legtöbb glikogén megtartása volt a táv második felére, majd még mindig elegendő tartalék képzése az utolsó tízesre, aztán onnan már ami belefér. Ha még fér bele valami.
Nálam ez, számításaim szerint, a következők betartását jelenti:
| 12 km-ig | 135-140 bpm |
| 21 km-ig | max. 144 bpm |
| 30 km-ig | max. 148 bpm |
| utána | max. 155 bpm |
, persze a megfelelő hidratálás mellett.
Az előzetes tapasztalatok alapján ebből 4:05 - 4:10 közötti végeredménynek lehetett volna kijönnie.
De hát ember tervez...
Az események láncolata:
1. Még az Andrássyn, 1,3 km-nél, egy sietős gyalogos előttem akart átkelni, nehezen követhető sasszés futó-szerű lépésben, de még egy csellel is megtoldotta pont előttem.
2. Elestem.
3. Eddigi tapasztalataim bizonyára már beépültek az ösztönös mozgásomba, így nem feltartott kézzel próbáltam tompítani az esést (legutóbb vállficamhoz vezetett), nem tettem le magam elé a kezeimet (újabb könyöksérülés elkerülése), hanem cselgáncsosan, birkózósan oldalra gördülve próbáltam megúszni a nagyobb bajt.
Ami végül sikerült is, már ami a nagyobb baj elkerülését illeti, de a könyököm a mellkasom alá került, mint később megtudtam.
4. Azonnal felpattantam, a futótársak aggódó tekintetétől és kérdéseitől övezve, és mentem tovább. Dolgozhatott az adrenalin, vagy valami, mert nem fájt semmim.
5. ==> 1-2 km múlva lélegzetvételkor fura szúrás a szívem tájékán. Bal oldalt már megszoktam, ha néha jön, bemelegszik és elmúlik. De ez másutt volt. Na, ha megrepedt valami belül, jól nézek ki.
De akkor miért tudok még futni? Így hát arra jutottam, hogy más a baj. Megnyomkodva a mellkasomat, már tudtam is, hogy mi.
Volt már kétszer is bordarepedésem, úgyhogy azonnal megszületett a diagnózis. Ezt egy nyomáspróba is igazolta.
Feladjam? Nem! Ezt ki kell próbálni, máskor nem tudom, hogy elejétől rossz állapotban hogyan lehet végigmenni a maratonon.
6. ==> Terápia: több apró levegővétel az ütemes mély légzés helyett, a tüdőm leghasznosabb részét így kihasználatlanul hagyva.
7. ==> Teljesítmény bekorlátozva, célidő feladva. Marad a pulzusterv, aztán kijön belőle, ami kijön.
4:15-20-ra még így is jó leszek.
8. Aspirin bedobás, e célra mindig van nálam, szerencsére évekig elvan a kulacsövben.
Sokat nem jelent, de talán mégis. Tudok haladni hatpercesekkel.
Az eddigi leglassabb maratoni-félmaratonom ever, 2:07:33.
9. ==> (talán a lassabb futás miatt?) 32k körül, az Árpád hídra felfelé a bal nagylábujj megadja magát: mintha szöget nyomkodnának minden lépésnél. Egy darabig szenvedek vele, de aztán meg pont le kellene futni a Szigetre a lejtőn, na az már nem megy. Gyalogolva sem, sőt.
10. Egy darabig sajnálom magam, majd megszületik a nagy terv: még van több, mint 2 órám 10 km-re, megy az már négykézláb is.
Megáll, cipőt le, zoknit le, cipőt összeköt, vállra fel, innen már mezítláb gyalog is! De még négykézláb is! Nehogy már. Van több, mint 2 órám.
Kit érdekel most, hogy néznek a többiek.
11. Igen lassan haladok, az ínszalagok tiltakoznak az új módi ellen. Aztán meg félek is, nehogy Achilles sérülés legyen belőle, fáradt láb + sarokemelés megszűnése okán.
12. Tíz perc múlva cipőt felhúz, bal lábfejre szorosan beköt, hogy az moccanni sem tud, nemhogy a köröm ütközni a cipő orrával.
Majd "futás". A 6:30-asoknak már örülök, aztán lesz még rosszabb is.
13. Ilyen jó erőben még sosem értem el 36-hoz, 40-hez. Viszont gyorsulni nem tudok a levegő hiánya miatt.
13+1. Becsoszogok a célba.
Végeredmény: Nem volt fal, nem volt holtpont, kicsi sem, de lett egy olyan eredmény, amilyen csak a nagyhalálos maratonoknál szokott lenni.
Aztán átveszem mégis az érmet (útközben eljátszottam a gondolattal, hogy nem érdemlem meg)
Ma már kicsit jobb. A téli alapozáshoz úgysem kell sok tüdő. Meg hát úgyis minden nappal jobb lesz.
Közben meg jöhet a Győr-Budapest, csapatban. egy-két órákat kibírok 3 napig.
Ennyi.
Jövőre Nagyatád.
