Hogy kiknek írom ezt… jó kérdés. Futótársaimnak? Nekik ezek nem újdonságok. Nem futó ismerőseimnek? Őket ilyen mélységig nem érdekli a dolog, hamar tovább lapoznak. Esetleg a kettő között lehet egy szűk réteg, a hosszú távokkal kacérkodó vagy barátkozó futó ismerőseim. Ez nem sok.
Tehát főleg magamnak….
Tulajdonképpen zavar is már mostanában, mikor a FB posztjaim, a futókirándulások, versenyek képes beszámolói alatt gratulációkat kell fogadnom. Nekem ez életformává vált, nem jár érte elismerés… Csak élményeket, szép képeket, hangulatokat osztok meg. Nem nagy dolog ez, minden egészséges ember eljuthat ide, ha érdekli, és elég időt szán rá. De mások máshova jutnak el ez alatt az idő alatt, mert másra szánnak időt (nem a sorozat nézésre gondolok persze), ami nem kevésbé fontos, legfeljebb még kevesebbeknek érdekes.
Eddigi egyik legnagyobb futós kihívásom volt...
Pedig ez is “csak’ egy Vérkör, amit annyira szeretek, és amelyet annyiszor teljesítettem már. Eddig 7 regisztrált instant Vérköröm volt, de már 11x mentem végig az útvonalon bő 2 év alatt.
És mégis…
(Aki tudja, lapozzon:
“A Vérkör egy 77 Km-es körtúra a Vértesben. Gyakorlatilag egy teljesítménytúra ami egyénileg, bármikor teljesíthető. … Három módon teljesíthető gyalog, futva, kerékpárral. A teljesítés módjától függően változik a szintidő” (18, 12, 7 óra) www.verkor.hu)
A gyalog és a futó teljesítés között gyakorlatilag egyedül a szintidő a különbség, hiszen a gyalogosok is sokan belefutnak, és a futók is kénytelenek lehetnek bizonyos helyeken gyalogolni.
Eddig mindig gyalogosként neveztem, vagyis volt 18 órám a teljesítésre. Az útvonal nagy részét általában kocogtam, így 12-15 óra között voltak az eredményeim - a hosszabbaknál általában volt valami extra körülmény vagy sérülés.
De régóta nézegettem a futós változatot is. Ennek a nevezési módnak az a hátránya, hogy a 12:01-es idő ugyanúgy sikertelen teljesítésnek minősül, mint a 17:59. Sajnos, már kiöregedtem abból, hogy simán kirázzam a távot 12 óra alatt - a maga 1600 m szintemelkedésével. De éreztem, hogy nem lehetetlen egyszer, 2 éve, Edittel sikerült is, gyalogosként nevezve.
(10 évvel ezelőtt úgy gondolom, 10 óra is reális lett volna, de hát akkor még nem volt Vérkör, és én alig futottam terepen.)
Feltételek
Viszont néhány - saját magam szabta - peremfeltétele volt, hogy egyáltalán belevágjak, és egy kis speciális felkészülést is igényelt.
- a melegre érzékeny vagyok a hosszú távokon, ezért feltételként szabtam magamnak, hogy 8-10 fokos időben szeretnék menni, illetve, ha ennél melegebb van, akkor legalább legyen szeles nap, vagy egy kis eső.
Nem teljesült… a kinézett időszakban (4 napos hosszú hétvége) 12-21 fokos napok voltak.
- Feltétel volt még, hogy legyek kellőképpen kipihent, hajtsak végre legalább egy maraton taperinget az utolsó 3 hétben.
Nem teljesült: csupa “kihagyhatatlan” verseny volt a megelőző 8 hétben: Tihany Xtreme terepfélmaraton, Csákvári Eco Trail terepfélmaraton, Spar Maraton Budapesten, illetve 2 héttel ezelőtt a Panorama Trail Zemplén (45 km 1500 m szinttel). Ezekre “muszáj” volt elmenni.
- Egészségesen, sérülés nélkül menjek.
Nem teljesült: előtte 6 nappal nátha és torokgyulladás, amiből pár nap alatt kijöttem ugyan, de kicsit visszavetett. És volt egy vádli sérülésem, valószínűleg kisebb szakadás, amely főleg a felfelé gyaloglásoknál jelentkezett, de néha futás közben is. Ezt bizonyára a Zemplén Trailen szereztem, legalábbis ott érzékeltem először.
Aztán mégis futóként neveztem be... mert egyrészt a zempleni trailes teljesítésem a fentiek ellenére is bizakodásra adott okot, másrészt nem volt szükségem egy 8. gyalogos eredményre, így inkább kockáztattam a futós szintidővel.
Társam, Kata pedig első teljesítésére készült: abban biztos voltam, hogy neki nem fog gondot okozni a 12 óra, és hogy ő sem nekem - meglehetős biztonsággal mozog az erdőben, akár egyedül is. Ő gyalogosra nevezett, hogy mindenképpen legyen egy érvényes teljesítése, mivel ez a következő tervezett túránk (a Vércse 100) nevezési feltétele. De természetesen végig együtt mentünk.
Mese
Nehéz így a szintidő szorításában menni... nem jöhet közbe hiba, eléhezés, kiszáradás, szívritmuszavar, sérülés, pályatévesztés... Nem pihenünk, nem fotózkodunk, nem csodáljuk az őszi tájat.
És hát végig menni kell. A K.E.T., Könyörtelen Előrehaladás Technikája szerint. Mindent mozgásban csinálni: enni, inni, tájékozódni, próbálkozni a kódok elküldésével. És akkor simán megvan.
Így is lett.
A terv az volt, hogy megpróbáljuk fejlámpa nélkül megoldani. Mivel kb. 10 óra volt napkelte és napnyugta között, ez kb. 11 “világos” órát jelent. Ennek megfelelően 1 órával napkelte előtt indultunk, mivel az első fél óra még aszfalton majd aránylag nyílt területen halad, azt sötétben is meg tudjuk tenni. Ugyanez igaz az utolsó fél órára. Tehát a pirkadat Majk után, még az erdő előtt ért bennünket. Eddig jó. Jól is haladtunk. Az első 20 km alapján a szokásos lassulást figyelembe véve is belül lehettünk volna akár 11 órán is. Elég hűvös volt, induláskor +5 °C körül, jó volt a hűtés, kevés folyadék fogyott. Talán túl kevés is… A 2. pont, 22 km után hosszú könnyű szakasz Vérteskozmáig, majd vagy 2 km emelkedő után ismét könnyű szakasz Csákvárig (35 km). Ennek ellenére belassultunk… úgy számoltam, hogy el kell engednünk a 12 órát is. Hacsak valami nagy feltámadás nem jön…
Csákvár, nyomós kút. Az egyik legfontosabb hely a körön. Ittunk, töltekeztünk, ettünk. Csákváron végigvonszoltuk magunkat, elértük a bányát, majd az erdőt. És akkor elkezdett ismét jólesni a futás. Az emelkedőkön is. A Gém-hegyre, majdnem végig, csak a durvább részeken gyalogoltunk. Megjött a feltámadás. Ismét harcban álltunk, jó érzés volt. Innen már szinte végig.
Kiszáradás lehetett, így utólag visszagondolva. Az ember sokadszor is belelép ugyanabba a folyóba.
Pedig viszonylag egyszerű dolog a hosszú távú terepfutás (persze adott edzettség mellett, és nem az élvonalban), kevés szabály van, de azokat be kell tartani, és akkor szinte akármilyen messzire el lehet jutni. Koncentrálni a feladatra: enni, inni, erőt beosztani a tapasztalatok alapján. Nagyjából ennyi. Akkor is, ha vannak érdekes beszédtémák közben. Mert mindig vannak. :)
Az erőnlét persze szükséges feltétel, de az csak 20-30 kilométerekre elégséges is.
Szellemileg is fárasztó. Állandó figyelem az útra… a lépésekre. Itt nincs olyan, mint aszfalton, hogy akár szinte bóbiskolni is lehet közben. Minden lépés más, mindig tudni kell, mi következik, látni közelre és féltávolra. Viszont éppen emiatt jobban kikapcsol, mint bármi más.
Aztán az erőbeosztás. Kicsit az akadály- vagy a gátfutáshoz tudnám hasonlítani. Nem lehet úgy csúcsrajáratni a szervezetet, mint egy aszfaltos maraton esetében.
Na szóval, feltámadtunk. Attól kezdve nem volt baj, figyeltünk a frissítésre. Talán a legutolsó 4-5 km, ami már nem esett jól, ott benne hagytunk 5-10 percet.
Technikai részletek.
Az öltözéket aránylag jól eltaláltam, nem is volt nehéz, mert már hajnalban 12 fok volt, vagyis minimál rövid felszerelésben neki lehetett indulni. A cipő is jó választás volt. Eddigi összes Vérkörömet, a TT-ket beleértve Hokában teljesítettem, de az néha hólyagokat okozott, és a csillapításával sem voltam elégedett általában féltáv után. A Salomonnal nem volt semmi probléma. Sokkal jobban kapaszkodik, és szerintem jobb mozgást enged a Hokánál. De hosszú távon először a Zemplénben mertem tesztelni, pont emiatt a Vérkör miatt. És bevált… igen jól kapaszkodik a meredek és avaros talajon is, földközelibb a lépés is, és nem okozott vízhólyagot sem. Ez persze egyéni dolog, de én váltani fogok.
A talaj is jó volt, volt helyenként ugyan mély volt avar, de az előző napo gyenge esőzéseinek hála nem az a ropogós fajta, hanem már kicsit összetöppedt, s így jobban kiadta a terepet, biztonságosabb volt. Azért persze így is akadtak technikás részek.
A frissítés… hát az érdekes volt. Jól felpakoltam szokás szerint, aztán szinte mindent hazahoztam. Ezek szerint saját zsíron is teljesíthető elég jó idővel is.
Sérülés: aránylag jó megúsztam, a vádlisérülés csak 30-40 km között kb. egy óráig, majd az utolsó fél órában jelentkezett, mondtam is neki, hogy most már elkésett, meglesz négykézláb is.
Epilógus
Már a célegyenesre fordultunk a sportcsarnok közelében, amikor megláttuk a piros melegítős alakokat a cél mellett. A szervezők kijöttek elénk! Nagyon jól esett, köszönjük! Így még vagy egy fél órát elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól Mátyással és Fecóval.
Pár napig úgy voltam vele, hogy ez nem az én műfajom lesz… ez a futós Vérkör… maradok a 13-14 órás lazább teljesítéseknél, amikor van idő nézelődni és fotózni, és nem kell nézni az órát. Most már úgy gondolom: meglátjuk… ennek is megvan a szépsége, akár csak a futóversenyeknek, amelyeket az ember próbálja a legtöbbet kihozni magából.
...és azt hiszem, ezzel korelnök lettem a futós szintidőt teljesítők között. Az egyik szemem nevet... :)
A célban
