Miért
Még soha nem írtam versenybeszámolót.
Most sem úgy indult, csak elkezdtem leírni magamnak az első ultrámmal kapcsolatos benyomásaimat, az ide vezető utamat. Aztán úgy gondoltam, esetleg másokat is érdekelhetnek a leírtak, aki hasonló úton járnak. Vagy éppen átlépni készülnek egy küszöböt, bármilyen alacsonyan is legyen az. Hogy tudják, megcsinálható, ha ez a nem igazán futóalkatú, 26-os BMI-vel rendelkező fazon is megcsinálta.
Az én utam
A döntés
Hirtelen jött. Már tavasz óta tudom, hogy lesz ez a csákvári 12 órás, ugyanazok szervezik akik a veszprémi hatórást is, talán motoszkált is a fejemben a lehetőség, de csak két héttel előtte ugrott be a gondolat, hogy ott el kellene indulnom. Persze ez sem ment könnyen, többször meggondoltam magam, de a befizetési határidő aztán pontot tett a tanakodás végére. Nem tudtam megvárni a sárvári versenyt.
A terv
A Miki weboldalát régen ismerem, már akkor mindent elolvastam ott, amikor nagyobb része még nem is érintett. (Kár hogy olyan ritkán frissül.) És most a csákvári verseny előtt beugrott, hogy hogyan fogom megcsinálni. Ott olvastam azt is, hogy a futás–gyaloglás módszerével elég nagy biztonsággal be lehet érni olyanoknak, akiknek nem a csúcsdöntögetés a reális céljuk. Hogy akkor kell elkezdeni bele-belegyalogolni, amikor még a futás is menne. Még -balázs- idei spartathlonos terve is erre épül, hátha nekem is jó lesz.Nem tudtam, hogy ez igaz-e, de meg kellett próbálni. Azt tudtam magamról, hogy a hatórások utolsó órájára már igen le szoktam lassulni és beállnak az izmaim is, és hogy ha még olyan állapotban kell lehúzni hat órát az sok jóra nem vezethet. Sőt, biztosan nem fog menni, a folyamatos futáshoz nagyobb edzettség kell. Úgyhogy ezt a gyaloglós módszert az én debütálásomra találták ki, ezzel fogom elkerülni a lelassult állapot és a holtpontokat.
A gyaloglós szakaszok, úgy gondoltam, még arra is lehetőséget adnak a szervezetnek, hogy a kicsit lelassuló pulzus hatására felgyorsuljon a tápanyag, esetleg a folyadék felszívódása.
A terv tehát, futok három órát, hatperceseken belül, majd rendszeres gyaloglós szakaszokat iktatok be. Úgy gondoltam, hogy 1 kör gyaloglás, 2 kör futás arány megfelelő lesz. Minden óra elején tartok egy relatíve hosszabb frissítést, kevés nyújtással, közben 6 óra után egy kis pihenőt. Kiszámoltam, hogy 90-95 km a reális táv, amit így meg tudok tenni.
Előkészületek
Sikerült két barátomat is bebolondítani, hogy elinduljanak a hatóráson. Persze csak finoman, hogy az ő ötletük legyen. :) Mindketten jelentősebb sportmúlttal rendelkeznek, ha nem is a hosszútávfutásban, és gyorsabbak nálam minden távon. A maraton már nem újdonság egyiküknek sem. Előző este kimentünk Csákvárra a pályát megnézni. Nem sok mindent lehetett felmérni, csak annyit, hogy kb. a veszprémivel megegyező nem túl nagy szint van benne, és hogy az útpadka csak kevés helyen futható, vagyis aszfalton fogunk menni. Ami esetleg esőben nem is olyan nagy hátrány, mert erre is volt esély.
Este összekészítettem némi plusz harapnivalót, reggel megfőztem a kávét és italokat készítettem. (Aztán majdnem mindent hazahoztam.)
A futam
Az időjárás optimálisnak tekinthető volt, talán a szél lehetett volna kicsit gyengébb, de ha választani kell a teljes szélcsend és e között, akkor inkább ez. Jó lesz a hűtés, így talán elkerülhető lesz a nagy folyadékvesztés és az ebből következő sóhiány.
Az első három óra végén egy kicsit hosszabb frissítés után elkezdtem a belegyaloglós változatot.
Már az első körben borult a terv. Túl hosszúnak találtam az 1 kilométert gyalogolva, és akkor ott úgy éreztem, hogy nincs is rá szükség. Na jó, akkor legyen 600 méter. A pálya ezt segítette is, pont ott ért véget az egyébként nem túl combos emelkedő. És ugye miért ne az emelkedőn gyalogolnék, ha már lehet választani.
A továbbiakról nem tudok sokat írni. Minden a terv szerint ment, róttam a gyalogos és futó köröket. Az utolsó 3-4 órában már nem tartottam olyan szigorúan a rendet, volt hogy a beszélgetőtársaim miatt plusz futó vagy gyalog köröket iktattam be a helyzetnek megfelelően. Az utolsó órában pedig a kezdeti pihi után már teljesen kihagytam a gyaloglást.
A célom teljesült, mint a távolságra, mind a befejezés módjára, bár aznap este a fáradtság miatt nem sikerként könyveltem el. 93,6 km lett a vége, aminél csak jobb lehetett volna, igazából ezt a távolságot nem fenyegette semmi. Az utolsó két óra gyorsabb volt az előző kettőnél. Sőt, ami nagyon ritkán fordul elő velem hosszú távon: még a legapróbb sérülést sem szedtem össze, beleértve a körmöket és a vízhólyagokat is.
Ebben az állapotban és erőnléttel úgy érzem, még tudtam volna tovább menni, hogy meddig, azt persze nehéz megjósolni. Legközelebb megpróbálok többet vállalni, kevesebb gyaloglást vagy nagyobb tempót.
Technikai jellegű tapasztalatként még a következőket szűrtem le:
- Jó, ha van tartalék cipő (6 óránál cserélni kellett)
- A chipet nem érdemes a lecserélt cipőn hagyni, mert az már nem megy át többet a szőnyegen.
- Jó ha vannak tartalék ruhák: reggel még hűvös volt, a második óra végére állt össze a végleges, rövid ruházat.
- A krémezés nagyon jól sikerült, a talpamra alkalmazott popsikenőcsnek tulajdonítom a vízhólyagok elmaradását.
- Keveset táplálkoztam: A folyadékkal nem volt különösebb probléma, de egy zacskó sós ropi, néhány keksz, kb. egy banán, egy joghurt és fél liter tej, ennyi volt az összbevitel, ez biztosan kevés. Ha nem futok, akkor is többet eszem 12 óra alatt. Viszont nem esett volna jól több, legalábbis a kitett választékból, következésképpen olyasmit kell vinni, amit olyan helyzetben kíván az ember. Könnyen bekapható, finom szendvicsfalaltkákra gondolok, és valami lédús gyümölcsre. Kár hogy ilyenkor már nincs dinnye.
- Kávét is ittam, eggyel többet mint futás nélkül ittam volna.
- A joghurt és a tej nagyon jól esett. A sör is, amit adtak. Lehet, hogy azzal is végig lehetne menni?
- Nem volt semmi gyomorproblémám, talán amiatt, hogy az elejétől kezdve tartózkodtam az édes ételektől. Nem vittem müzliszeletet, mézes teát, mint máskor.
- A gyaloglással is vigyázni kell, mindig csak kb. az első 200 méter esett jól, utána folyamatosan kezdtek bekötni majd fájni az izmaim (első comb, vádli), határozottam vártam a megváltó futást. Persze a keringésnek biztosan használt a pihenés.
- A hat óra elteltével nem kell időt tölteni plusz pihenéssel. Semmilyen szempontból nem határpont a hat óra. Sem a maraton, sem az ötven kilométer. Ezekre amúgy készülni kell fejben.
- 12 óra alatt minden jöhet, és el is múlhat. Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a problémáknak, ha nincs igazi sérülés.
Mi kell a 100-hoz? Először is, hogy az legyen a cél. Tudjam az utat. Tudjam megvalósítani. Kevesebb szöszmötölés, tempósabb gyaloglás. Hosszabb pihenőknek nincs értelme, utána nehéz elindulni, a pulzus nehezen megy fel.
Gyorsulni is kell, és ehhez nem elegendő csak lassú futásból álló edzéseket végezni. Valószínűleg már régen olvastam az LSD módszert és már elfelejtettem a végét: a célversenyek előtt időben abba kell hagyni a csak lassúkat, be kell iktatni gyorsító edzéseket is. Ez elmaradt, mire észbekaptunk, már jöttek a versenyek.
Legközelebb, Sárváron új cél a 100 km. Remélem nem lesz meleg.