HTML

-denes- futóblogja

Ide próbálom majd gyűjteni a futással kapcsolatos gondolataimat, a publikus részbe a fontosabb állomásokat, összegzéseket, versenybeszámolókat.

Keresés

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

Archívum

Feedek

XML

Első ultrám

2007.09.19. 19:19 -denes-

Miért

Még soha nem írtam versenybeszámolót.
Most sem úgy indult, csak elkezdtem leírni magamnak az első ultrámmal kapcsolatos benyomásaimat, az ide vezető utamat. Aztán úgy gondoltam, esetleg másokat is érdekelhetnek a leírtak, aki hasonló úton járnak. Vagy éppen átlépni készülnek egy küszöböt, bármilyen alacsonyan is legyen az. Hogy tudják, megcsinálható, ha ez a nem igazán futóalkatú, 26-os BMI-vel rendelkező fazon is megcsinálta. 

Az én utam

Nem vagyok már fiatal. Ráadásul ahhoz viszonyítva nem is rég kezdtem a futást. Túl vagyok több mint tíz félmaratonon, 7 maratonon, három 6 órás futáson. Ez innen nézve, ahol most vagyok nem olyan nagy dolog, de pár évvel ezelőtt igen nagy tisztelettel néztem az ilyen, számomra megfoghatatlan teljesítménnyel rendelkező emberekre. Mindig is sportoltam, de az asztalitenisz, a tollaslabda még versenyszinten sem adta meg azt az erőnlétet, amit egyébként megkívánt. Úgyhogy negyvenkét évesen elkezdtem futni. Felkészültem életem első hét kilométeres futására a céges maratoni váltóban. Még abban az évben megpróbáltam a félmaratont, majd a maratont (nem kellett volna).
Az első félmaratonom, maratonom, hatórás futásom után igen büszke voltam magamra. Ez az érzés csak napok múlva jelentkezik, amikor elmúlik a fáradtság és nagyjából elkezded felfogni hogy mit tettél.
A lét határozza meg a tudatot. Ennek a manapság elavultnak tartott tézisnek sokféle értelmezése lehet, az élet minden területén, az egyén gazdasági, kulturális, egyéb szellemi vonatkozásában. A futásra én nagyjából úgy fordítom le, hogy az aktuális helyzetednél csak kevéssel tudsz nagyobbat álmodni, vagy legalábbis leggyakrabban kevéssel szoktál nagyobbat álmodni. Ha 5 kilométereket futsz, akkor nem jut eszedbe maratonra készülni, az egy más világ, azok más emberek, nekik az semmi. De a természetesen sorjázó félmaratonok után már sokaknak befészkeli magát a maraton gondolata az elméjébe. A többedik maraton után érdekelni kezd, hogy mi jöhet az után.
Azt mondják egyes ultrások, hogy az ultrafutás nem is annyira a maraton, mint inkább a hatórás futás fölött kezdődik. A 12 órás vagy 100 km-es futásoknál. Lehet benne valami. Az én tempómban ráadásul nem is sok különbség van a maraton és a hatórás futás között, csupán 15 km körül. Aki futott már néhány maratont, érezheti, hogy kicsit alacsonyabb tempóválasztással nem lehet olyan nagy ördöngösség még rátenni egy kicsit. (Más a helyzet persze a gyorslábúaknál, szegényeknek majdnem két maratont kell lefutniuk. Valamit valamiért.)
Talán tavalyelőtt ősszel kezdődött, a fehérvári Halesz-parkban. De erre csak a napokban jöttem rá, mikor ismét erre az eseményre készülünk. Az SM futásra elmentem, egyrészt, mert jó érzés volt a szívemnek, másrészt amúgy is szeretek futni, és az éjszakai futás kuriózum volt. Még egy önző oka is volt, kellettek a hosszúk a maraton előtt. Nem emlékszem már pontosan, de 2-3 órát futhattam este tíztől barátokkal, ismerősökkel.
A jótékonysági futás elég sok embert megmozgatott, de nem mi voltunk a fő attrakció. Volt egy 12 órás egyéni szám is, ahol számomra igen furcsa emberek kezdtek gyülekezni. Némelyikükről azt sem gondoltam volna, hogy egynél többször körbe tudja futni a parkot. De hogy reggelig? Megállás nélkül?
Elkezdődött a „verseny”, nekünk csak futás. Csodálatos környezet, nagy park, fákkal, pázsittal, sétányokkal. Sötét van, de az utcai világítás beszűrődése miatt nem töksötét, és mécsesekkel kirakva kétoldalt az út széle, mint a reptéri leszállópálya. Gyönyörű látvány, mindig ez ugrik be elsőként, ha visszagondolok.
Éjfél felé már kezdett nem annyira jól esni a dolog, olyankor már régen aludni szoktunk, meg egyébként is csak ennyi távra voltunk kalibrálva így hétvégi hosszúként. De azt tapasztaltuk, hogy ezek a csodalények – akik közül többen eleve gyorsabban mentek még így is nálunk – nem lankadnak, sőt mintha most kezdenének belejönni. Érdekesnek találtuk, de annyira nem hogy emiatt fennmaradjunk. Az ugye egy más világ, azok más emberek, nekik ez semmiség stb.
Akkor láttam futóéletem során először ultrafutókat. (Ugyan előzőleg, kb. tizenöt évvel ezelőtt volt egy négyszeres távú ultratriatlon verseny a Velencei-tó körül (1994, ultratriatlon VB), akiknek a hősiességét végigkísértük, de akkor még igen messziről néztem ezt a sportot. És őket még most sem tudom felfogni.)
Ez a halesz-parki futás meghatározó élménnyé vált számomra, talán az első maratonnal egy mélységbe került, de bizonyos vonatkozásban még nagyobb hatást váltott ki. Nem csak az ultrások miatt, hanem a hangulat is megkapott.
Következő évben – tavaly – tavasszal elmentem Veszprémbe, a hatórás futásra. Igazán csak az utolsó nap döntöttem el, bár beneveztem előre, de naponta meginogtam. Igen tartottam tőle. Még az időjárás is kedvezőtlenül alakult, egy nap alatt 10 fokot emelkedett a hőmérséklet, ami nekem a halálom, két nappal a verseny előtt.
És megtörtént a csoda. Sok szenvedéssel a végén, de végigmozogtam a hat órát, és a jól sikerült gyúrásnak köszönhetően – akkor kaptam életemben először igazi masszázst – annyi bajom sem volt utána, mint a maratonok után lenni szokott. A vízhólyagokat és körmöket persze nem számolva. Aztán ősszel még egy hatórás – a zöldgömbös, lélekpróbáló, fagypont környékén – majd tavasszal újra Veszprém. Közben a rendes éves maraton.
Már az első hatórás után elkezdtem másként gondolni a maratonra. Már nem a szenvedés jutott róla az eszembe. Inkább hogy milyen jó lesz, hogy már biztosan nem kell majd belesétálnom egyszer sem 30 fölött.
A telet végigfutottuk egy barátommal mint még soha. Minden vasárnap délelőtt egy 35 km körüli túrafutás – lassú hosszúnak szánva – a Velencei-hegységben, Székesfehérvár-Nadap-Székesfehérvár. Minden vasárnap. Hétközben pedig egy félmaraton és egy tízes. Minden héten. Fárasztó volt, de megszoktuk és megszerettük. Közben persze tudom, hogy van aki kétszerennyit edz. De ők ugye mások…
Sárváron az idén elindultunk váltóban. Most egyrészt igazán testközelből láthattam az ultrásokat – különösen hogy a barátom és legállandóbb edzőtársam is elindult –, másrészt már kezdtem kapisgálni, hogy mit is csinálnak, és helyén tudtam értékelni, hogy micsoda teljesítményre képesek.
Ekkor már tudtam, hogy életemben egyszer én is ki fogom próbálni. Talán már jövőre, Sárváron.
Aztán mégis másképp alakult.

A döntés

Hirtelen jött. Már tavasz óta tudom, hogy lesz ez a csákvári 12 órás, ugyanazok szervezik akik a veszprémi hatórást is, talán motoszkált is a fejemben a lehetőség, de csak két héttel előtte ugrott be a gondolat, hogy ott el kellene indulnom. Persze ez sem ment könnyen, többször meggondoltam magam, de a befizetési határidő aztán pontot tett a tanakodás végére. Nem tudtam megvárni a sárvári versenyt.

A terv

A Miki weboldalát régen ismerem, már akkor mindent elolvastam ott, amikor nagyobb része még nem is érintett. (Kár hogy olyan ritkán frissül.) És most a csákvári verseny előtt beugrott, hogy hogyan fogom megcsinálni. Ott olvastam azt is, hogy a futás–gyaloglás módszerével elég nagy biztonsággal be lehet érni olyanoknak, akiknek nem a csúcsdöntögetés a reális céljuk. Hogy akkor kell elkezdeni bele-belegyalogolni, amikor még a futás is menne. Még -balázs- idei spartathlonos terve is erre épül, hátha nekem is jó lesz.

Nem tudtam, hogy ez igaz-e, de meg kellett próbálni. Azt tudtam magamról, hogy a hatórások utolsó órájára már igen le szoktam lassulni és beállnak az izmaim is, és hogy ha még olyan állapotban kell lehúzni hat órát az sok jóra nem vezethet. Sőt, biztosan nem fog menni, a folyamatos futáshoz nagyobb edzettség kell. Úgyhogy ezt a gyaloglós módszert az én debütálásomra találták ki, ezzel fogom elkerülni a lelassult állapot és a holtpontokat.

A gyaloglós szakaszok, úgy gondoltam, még arra is lehetőséget adnak a szervezetnek, hogy a kicsit lelassuló pulzus hatására felgyorsuljon a tápanyag, esetleg a folyadék felszívódása.

A terv tehát, futok három órát, hatperceseken belül, majd rendszeres gyaloglós szakaszokat iktatok be. Úgy gondoltam, hogy 1 kör gyaloglás, 2 kör futás arány megfelelő lesz. Minden óra elején tartok egy relatíve hosszabb frissítést, kevés nyújtással, közben 6 óra után egy kis pihenőt. Kiszámoltam, hogy 90-95 km a reális táv, amit így meg tudok tenni.

Előkészületek

Sikerült két barátomat is bebolondítani, hogy elinduljanak a hatóráson. Persze csak finoman, hogy az ő ötletük legyen. :) Mindketten jelentősebb sportmúlttal rendelkeznek, ha nem is a hosszútávfutásban, és gyorsabbak nálam minden távon. A maraton már nem újdonság egyiküknek sem. Előző este kimentünk Csákvárra a pályát megnézni. Nem sok mindent lehetett felmérni, csak annyit, hogy kb. a veszprémivel megegyező nem túl nagy szint van benne, és hogy az útpadka csak kevés helyen futható, vagyis aszfalton fogunk menni. Ami esetleg esőben nem is olyan nagy hátrány, mert erre is volt esély.

Este összekészítettem némi plusz harapnivalót, reggel megfőztem a kávét és italokat készítettem. (Aztán majdnem mindent hazahoztam.)

A futam

Az időjárás optimálisnak tekinthető volt, talán a szél lehetett volna kicsit gyengébb, de ha választani kell a teljes szélcsend és e között, akkor inkább ez. Jó lesz a hűtés, így talán elkerülhető lesz a nagy folyadékvesztés és az ebből következő sóhiány.

Az első három óra végén egy kicsit hosszabb frissítés után elkezdtem a belegyaloglós változatot.

Már az első körben borult a terv. Túl hosszúnak találtam az 1 kilométert gyalogolva, és akkor ott úgy éreztem, hogy nincs is rá szükség. Na jó, akkor legyen 600 méter. A pálya ezt segítette is, pont ott ért véget az egyébként nem túl combos emelkedő. És ugye miért ne az emelkedőn gyalogolnék, ha már lehet választani.

A továbbiakról nem tudok sokat írni. Minden a terv szerint ment, róttam a gyalogos és futó köröket. Az utolsó 3-4 órában már nem tartottam olyan szigorúan a rendet, volt hogy a beszélgetőtársaim miatt plusz futó vagy gyalog köröket iktattam be a helyzetnek megfelelően. Az utolsó órában pedig a kezdeti pihi után már teljesen kihagytam a gyaloglást.

A célom teljesült, mint a távolságra, mind a befejezés módjára, bár aznap este a fáradtság miatt nem sikerként könyveltem el. 93,6 km lett a vége, aminél csak jobb lehetett volna, igazából ezt a távolságot nem fenyegette semmi. Az utolsó két óra gyorsabb volt az előző kettőnél. Sőt, ami nagyon ritkán fordul elő velem hosszú távon: még a legapróbb sérülést sem szedtem össze, beleértve a körmöket és a vízhólyagokat is.

Ebben az állapotban és erőnléttel úgy érzem, még tudtam volna tovább menni, hogy meddig, azt persze nehéz megjósolni. Legközelebb megpróbálok többet vállalni, kevesebb gyaloglást vagy nagyobb tempót.

Technikai jellegű tapasztalatként még a következőket szűrtem le:

-         Jó, ha van tartalék cipő (6 óránál cserélni kellett)

-         A chipet nem érdemes a lecserélt cipőn hagyni, mert az már nem megy át többet a szőnyegen.

-         Jó ha vannak tartalék ruhák: reggel még hűvös volt, a második óra végére állt össze a végleges, rövid ruházat.

-         A krémezés nagyon jól sikerült, a talpamra alkalmazott popsikenőcsnek tulajdonítom a vízhólyagok elmaradását.

-         Keveset táplálkoztam: A folyadékkal nem volt különösebb probléma, de egy zacskó sós ropi, néhány keksz, kb. egy banán, egy joghurt és fél liter tej, ennyi volt az összbevitel, ez biztosan kevés. Ha nem futok, akkor is többet eszem 12 óra alatt. Viszont nem esett volna jól több, legalábbis a kitett választékból, következésképpen olyasmit kell vinni, amit olyan helyzetben kíván az ember. Könnyen bekapható, finom szendvicsfalaltkákra gondolok, és valami lédús gyümölcsre. Kár hogy ilyenkor már nincs dinnye.

-         Kávét is ittam, eggyel többet mint futás nélkül ittam volna.

-         A joghurt és a tej nagyon jól esett. A sör is, amit adtak. Lehet, hogy azzal is végig lehetne menni?

-         Nem volt semmi gyomorproblémám, talán amiatt, hogy az elejétől kezdve tartózkodtam az édes ételektől. Nem vittem müzliszeletet, mézes teát, mint máskor.

-         A gyaloglással is vigyázni kell, mindig csak kb. az első 200 méter esett jól, utána folyamatosan kezdtek bekötni majd fájni az izmaim (első comb, vádli), határozottam vártam a megváltó futást. Persze a keringésnek biztosan használt a pihenés.

-         A hat óra elteltével nem kell időt tölteni plusz pihenéssel. Semmilyen szempontból nem határpont a hat óra. Sem a maraton, sem az ötven kilométer. Ezekre amúgy készülni kell fejben.

-         12 óra alatt minden jöhet, és el is múlhat. Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a problémáknak, ha nincs igazi sérülés.

Az új terv

Mi kell a 100-hoz? Először is, hogy az legyen a cél. Tudjam az utat. Tudjam megvalósítani. Kevesebb szöszmötölés, tempósabb gyaloglás. Hosszabb pihenőknek nincs értelme, utána nehéz elindulni, a pulzus nehezen megy fel.

Gyorsulni is kell, és ehhez nem elegendő csak lassú futásból álló edzéseket végezni. Valószínűleg már régen olvastam az LSD módszert és már elfelejtettem a végét: a célversenyek előtt időben abba kell hagyni a csak lassúkat, be kell iktatni gyorsító edzéseket is. Ez elmaradt, mire észbekaptunk, már jöttek a versenyek.

Legközelebb, Sárváron új cél a 100 km. Remélem nem lesz meleg.

---
Facebook Tetszik
0

komment

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://denesfutas.blog.hu/api/trackback/id/tr55170540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása